A közel öt évtizedes alkotói pálya tiszteletet parancsoló. Benne van a mester tehetsége, emberi érzékenysége, világot ismerő felkészültsége és természetesen benne van az a történelmi időszak, az a kor, amihez ez az alkotói út kötődik. Gyönyörű íve van a pályának a tehetség felfedezésének pillanatától a bölcsességet sugárzó életkor kiteljesedéséig.
       Mint minden kortársa, Urbán György is a látványelvű realisztikus ábrázolásmódból indult, művei a megismerés, a természetben felfedezett szépségek megörökítésével realizált közlendők. A festmények az akkor elfogadott értékrendhez igazodva születtek. A szemléletmód megfelelt a mester egyéniségének, és tulajdonképpen ezt kapta a pályakezdő művész tanáraitól útravalónak. Sikereket is ért el, hiszen érzékeny alkotó volt, és elég hamar szuverén módon volt képes szólni a maga választotta témában. Igazán szépek azok a művei, ahol a realista ábrázolási mód az impresszionista színhasználat és kompozíciós módszer tanulságaival ötvöződött; e műveknek elsősorban hangulatukban van az ereje. Urbán György azonban nem akart megmaradni a sikerből származó megelégedettség körében. Ismertanyagát, műveltségét, intelligenciáját tudatos tanulással bővítette, és egyszerűen izgatták az új természettudományi felfedezések által kínált vizuális élmények is. Művészetében megjelenik a „kozmikus világlátás”, izgatta érdeklődését a metafizikus összefüggések megjelenítése. Természetesen e törekvés jegyében született művei már átlépték a figurativítás határát. A kompozíciókban a dinamizmus, a mozgás és a ritmus vont a döntő, a forma és a színhasználatban pedig az expresszivitás igénye nyilvánult meg. A szellemi igényesség és sokszor festői bravúr, amely e művek születésekor az alkotói pályán az ars-poeticát igazolta, s hamar sikeressé tette művészetének ezt a periódusát. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az önálló hang, a teljes szuverenitás a pályájának ebben a szakaszában vált egyértelművé.
       Az utóbbi két évtized pedig a kiteljesedés időszaka, ahol művészetében a gondolati tartalmú differenciálódás mellett kialakultak a személyiséghez köthető ikonográfiai rendszerek, és olyan egyértelmű szakmai problémák kerültek középpontba, mint például a festészet és szobrászat kapcsolata és viszonya. Briliáns mesterségbeli felkészültséggel alakította térplasztikai igényű gömbképeit, ahol a forma és a felület színessége e két ágazat minden előnyét ötvözve mutatta be az összekapcsolás lehetőségeit. És természetesen adódott a következő lépés, amikor az egyidejű progresszív törekvések értékei között válogatva művészetébe tudta emelni mindazon mozzanatokat, amelyek nyilván egymás mellett és egymásra hatva, egymással összefüggésben jelentek meg a kinetizmus, a fényjáték, a különböző izgalmat rejtő tér-kijelölések, mindazokkal az eredményekkel, amelyek az eddigi művészetét jellemezte. Urbán György művészetének ezen periódusa már egyszerűen csak a szépség bűvöletében formálódott, hanem nagyon komoly gondolati rendszer fundamentuma; nem a megismerés a döntő, hanem az ontológiai problémák felvetése. A kortárs művészet, és talán nem túlzás azt állítani, hogy bizonyos értelemben differenciáltságában jelenkori művészetünkben.
       A bevezető szavakat a főhajtás jellemezte, s most a záró gondolat is legyen az elismerésé, hiszen a művekben felfedezhető szellemi frissesség, érdeklődés és nyitottság „örök ifjúvá” avatják Urbán Györgyöt. Hitetlen rigorózus következetességgel járja végig a maga választott hivatásának útját, és teremtett egy olyan életművet, amelyek értékei vitathatatlanok. Köszönet érte.

Bereczky Loránd
A Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója